Az idei esztendő is küzdelmes és eseményekben gazdag időszakot hozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Gyömrői Alapszervezet életébe is. Úgy tűnik, hogy a következő év is tartogat számos kihívást szervezetünk számára.
A 2011-es évet megújulva indította a helyi Jobbik. Sas Zoltán személyében új elnöke lett a gyömrői tagságnak. Ő képviseli a nemzeti radikalizmust a képviselő-testületben is. A megújult és megerősödött gyömrői Jobbik egységes, nyitott mozgalomként működik. Folyamatosan érkeznek az érdeklődők és több új tag lépett sorainkba. Tapasztalataink, és az időközi választások eredményei szerint is érezhető a párt iránt mutatott fokozott figyelem és az egyre növekvő támogatottság.
Idén számos helyi eseményen vettünk részt és más településeken is képviseltettük magunkat különböző rendezvényeken, megmozdulásokon.
Január 17-én a doni katasztrófa áldozatai előtt hajtottunk fejet a világháborús emlékműnél. Az elesett hősök nevei között olvasható „Sas Zoltán” is, aki a gyömrői Jobbik elnökének nagyapja. Február 25-én a kommunizmus áldozatairól emlékeztünk meg, ahol Morvai Krisztina Európa parlamenti képviselőnk is részt vett és beszédet mondott. A megemlékezést egy kötetlenebb beszélgetés követett a gyömrői Jobbik irodájában Morvai Krisztinával.
A Trianonról való megemlékezés – néhány megjelent hazugsággal ellentétben - kiemelten fontos a jobbikosok számára. Ezért a gyömrői tagság - idén rendhagyó módon – szívesen tett eleget az ecseri meghívásnak, ahol június 4-én egy méltó emlékmű került felállításra, és elnökünk mondta az avatóbeszédet.
Október 6-án az aradi vértanúk emlékművénél helyeztük el koszorúnkat. Emellett valamennyi nemzeti ünnepünkön képviseltettük magunkat a gyömrői ünnepségeken, megemlékezéseken. A csíksomlyói búcsú, a ceglédberceli polgárőrnap, vagy a gödöllői szimpátiatüntetés Gotovina horvát tábornok mellett, mind olyan események voltak, ahol a gyömrői Jobbik tagjai is képviseltették magukat.
Április elején 2000 darab akácfa csemetét ajánlottunk fel és ültettünk el Gyömrő határában. Kezdeményezésünket sokan támogatták és több lelkes környezetbarát gyömrői is segített az ültetésben.
A Gyömrői Lecsófőző Fesztiválon főzőcsapattal mérettettük meg magunkat. A gasztronómia élvezete mellett jó hangulatú beszélgetések is zajlottak a rendezvényen.
Októberben a Jobbik országos vezetése aláírásgyűjtő akciót hirdetett a devizahiteleseket sújtó magas törlesztőrészletek miatt. Mi is aktívan részt vettünk ebben. Gyűjtésünkkel hozzájárultunk az országosan összegyűlt közel fél millió aláíráshoz, ami az országgyűlési képviselőinket arra ösztönzi, hogy még harciasabban álljanak ki álláspontjuk és javaslataik mellett.
Sas Zoltán jobbikos képviselőnk egy éve jutott mandátumhoz az önkormányzati választásokon. Elnöke az Ügyrendi, jogi és közbiztonsági bizottságnak és tagja a Településügyi, vagyonkezelő és környezetvédelmi bizottságnak is. Gulyás Zoltán külsős bizottsági tagként vesz részt az Ügyrendi, jogi és közbiztonsági bizottság munkájában.
A választási kampányban meghirdetett programunk szerint haladunk javaslatainkkal és annak megvalósítására törekszünk elsősorban.
Az elmúlt egy esztendőben közel egy tucat indítványt és előterjesztést tett képviselőnk, és eddig valamennyit el is fogadta a képviselő-testület. Több javaslatunk között elfogadásra került a rovástábla állítására tett kezdeményezésünk is. Ennek eredményeként október 23-án lettek felavatva Gyömrő bevezető útjain a településünket jelző rovásírásos helységnév táblák. Ebben a válsággal terhelt világban, csak annak a közösségnek van jövője, amelyik ragaszkodik a hagyományaihoz. Gyömrő bebizonyította ennek a táblának az elkészítésével, hogy ragaszkodik hagyományaihoz, gyökereihez, tehát van jövője.
Szintén elfogadásra került a munkahelyteremtést elősegítő indítványunk, ami a vállalkozói közterhek csökkentésére irányult Gyömrő ipari területein. Bízunk benne, hogy indítványunk eredményeként további munkahelyek létesülnek városunkban. Megszavazta a képviselő-testület a vasútállomás mindkét oldalára javasolt gyalogátkelő helyekre vonatkozó jobbikos indítványt is, ami reméljük minél hamarabb megvalósul, és ezzel hozzájárul a városunk lakóinak biztonságosabb közlekedéséhez.
Sas Zoltán képviselő kezdeményezte a gyömrői rendőrkapitányság létrehozását, ezért a képviselő-testület hozzájárulásával levélben kereste fel az országos rendőrfőkapitány és a belügyminiszter urakat. A kezdeményezésünk indoklásának elfogadása mellett, azt elutasították. Véleményünk továbbra is az, hogy városunk helyzete, lakosságának száma és a lakosok biztonságérzete szükségessé teszi, hogy városi rangunkhoz méltó városi rendőrkapitányságunk legyen.
A városvezetésben végzett munkában minden olyan kezdeményezést támogatunk, ami a város fejlődését és élhetőbbé tételét elősegíti. Természetesen az eddig eltelt időben több olyan indítványt is tárgyalt a testület, melyet nem, vagy csak átdolgozott formában tudtunk támogatni.
Önkormányzati képviselőnk - ígéretünk szerint - félévente beszámol képviselői munkájáról egy fogadóóra keretében.
A Jobbik Gyömrői Alapszervezete továbbra is aktívan jelen kíván lenni Gyömrő életében, mivel egyre nagyobb szükségét érezzük tevékenységünknek. Növekvő érdeklődés követ minket, egyre többen fordulnak szimpátiával felénk és biztosítanak támogatásukról, ami mindig erőt ad a további munkához. Nagy várakozással és kellő optimizmussal tekintünk a jövőre, hisszük a szebb jövőt!
Gulyás Zoltán