Hatékonyabb rendvédelmet Gyömrőre!A Jobbik nem csak az országos politikában, hanem a helyi kis közösségekben is érvényesíteni kívánja a közrend, közbiztonság javítását. Ennek érdekében Gyömrőn az önkormányzat januári ülésen mint önkormányzati képviselő indítványoztam egy önálló rendőrkapitányság létesítésének kezdeményezését. A képviselő testület támogatta az javaslatomat és megbízott, hogy mint a város Jogi Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának elnöke járjak el az ügyben, és az elért eredményekről tájékoztassam a testületet. Ezt követően beszereztem a város bűnügyi fertőzöttségének mutatóit összefoglaló statisztikai adatokat, és ezek alapján elkészítettem javaslatomat, mely egy korszerű, a kor kihívásainak megfelelő rendőrkapitányság létesítését kezdeményeztem Gyömrőre. Mivel városi rangunknak, illetőleg a kistérségben elfoglalt helyzetüknek megfelelőbb lenne egy kapitányság. A döntéshozóknak, meghagytuk azt a lehetőséget is, hogy amennyiben nem tudnak vagy akarnak Gyömrőn rendőrkapitányságot létesíteni, hozzanak létre kiemelt rendőrőrsöt. A válasz nemrégiben megérkezett, és bár a rendőrség képviselői nem vitatták azon álláspontomat, hogy a bűnügyi statisztikai adatok alapján romlott a közbiztonság Gyömrőn, de úgy gondolják, hogy nem szükséges fejleszteni, mivel a jelenleg rendelkezésre álló erőkkel is el tudják látni a vonatkozó jogszabályokban részükre meghatározott feladatokat. Természetesen én továbbra sem gondolom így. A Rendőrség válaszlevelében ugyan a kiemelt rendőrőrs létesítését sem támogatja, azonban levelükben tájékoztat, hogy az állománytábla felülvizsgálatát a Monori Rendőrkapitányság Gyömrői Rendőrőrs vonatkozásában kezdeményezi. Remélem, hogy szakszerű tényfeltáró vizsgálat indul, és nem politikai alapokon nyugvó döntés születik. A vizsgálatot végzők végre feltárják a Gyömrőt sújtó személyi és tárgyi eszközök hiányosságait.
A Jobbik helyi szervezete fenntartja azon álláspontját, hogy városunk földrajzi helyzete, lakosainak száma, a polgárok alapvető biztonságos élethez való joga igen is indokolttá teszi, hogy létszám, és technikai fejlesztésekre kerüljön sor a Gyömrőn. Mindannyiunk közös érdeke, a közrend és közbiztonság fenntartása, a lakosok biztonságérzetének biztosítása. Ennek érdekében úgy érzem indokolt lenne a Monorral összekötő „köldökzsinor” elvágása, különösen azért is mivel a „táplálás” sokszor fordítottan működik. Itt az ideje, hogy Gyömrő város városi Rendőrkapitányságot kapjon, még akkor is, ha a döntéshozók úgy látják a törvényben előírt feladataikat el tudják végezni így is.
Sas Zoltán elnök |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























