Hegedűs Tamás: Elmaradt a paradigmaváltás

|

Számos erénye mellett is elfogadhatatlan a Jobbik számára az Országgyűlés által ma megszavazott költségvetés – mondta el a sajtótájékoztatóján Hegedűs Tamás. Szerinte el kell ismerni, hogy számos pozitív változást hoz az új büdzsé. Ezek között említette a családok támogatásának adókedvezmények formájában való emelését, illetve azt, hogy a költségvetésben évek óta először nem szerepelnek megszorítások. Hegedűs Tamás ugyanakkor hozzátette: a fentieket a kormány lényegében egyszeri, ideiglenes rendkívüli bevételeknek köszönhetően érte el, s ezek nem teremthetnek hosszú távon is fenntartható költségvetési pályát.

Úgy véli: a kormány által beharangozott radikális gazdaságpolitikai fordulat nem történt meg. A büdzsé bevételi oldala ugyan alaposan átrendeződött, ám a kiadások területén elmaradt a paradigmaváltás. A Jobbik szerint komoly probléma, hogy a kormányzat nem nyújt semmiféle meg9oldást, vagy reményt a kilakoltatási moratórium tavaszi lejárása után utcára kerüléssel fenyegetett magyar családok tízezreinek. A költségvetésben nyoma sincs a devizehitelesek megsegítését célzó, már hónapokkal ezelőtt beharangozott Nemzeti Eszköszkezelő Alap létrehozásának sem, s ez családi, emberi tragédiák sorához vezethet – mutatott rá Hegedűs Tamás.

jobbik.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...