A Jobbik nem támogatta Pest megye 2011-es költségvetését - Interjú Sipos Richárddal- Ön is felszólalt a költségvetés vitájában, mit mondott? - Valóban, miután Csanádi Gábor megyei frakcióvezetőnk szakmailag indokolta, mi miatt nem fogjuk tudni támogatni a költségvetést, fontosnak tartottam ideológai és erkölcsi szempontból is néhány dolgot tisztázni. - Egészen pontosan miről van szó? - Nos, tudni kell, hogy a Közgyűlés októberi alakulása óta a parlamentből kiesett szocialista Keller László (a Medgyessy-kormány közpénzügyi államtitkára - a szerk.) rendre felszólal, és számon kéri a megye anyagi helyzetét. Ez többek között azért is kifejezetten zavaró, mert még országgyűlési képviselőként saját maga is részese volt azoknak a döntéseknek, amellyel kulcsfontosságú bevételi forrásokat csökkentettek ill. vontak meg a megyétől és irányítottak át a központi költségvetésbe. Többek között ez vezetett az egész megye eladósodásához és komoly likviditási problémáihoz. Ezek után ő (Keller László - a szerk.) rendre feláll és elmondja, mit hogyan kellene csinálni, hogy a dolgok rendben működjenek. Ezt álságosnak és hiteltelennek tartom, amit a legutóbbi Közgyűlésen meg is mondtam neki. Továbbá felhívtam a figyelmét arra, hogy inkább az ellene hatalommal való visszaélés ügyében zajló eljárásról kellene nyilatkoznia, nem pedig a megyei költségvetés helyzetéről. - Gondolom nagy vihart kavartak a szavai... - Igen, a képviselő úr arcáról lefagyott a mosoly. Amennyiben korábban nem lett volna zárt ülés, arról is beszélhetnék, hogy milyen kedve volt még, amikor az első napirendi pontban a fideszes elnök által jegyzett előterjesztés egy MSZP-s közgyűlési képviselőt kívánt az évi közel 100 millió Ft felett őrködő kuratórium tagjává kinevezni. A Közgyűlés ezt támogatta, remélem az olvasók kitalálják, hogy a három (Fidesz, Mszp, Jobbik) frakció közül melyik szavazott erre nemmel és melyik támogatta. - Igen, ezt valóban nem nehéz kitalálni. De térjünk vissza a költségvetéshez. Milyen észrevételei voltak még? - A felszólalásomban kérdéseket fogalmaztam meg a megye elnökéhez, dr. Szűcs Lajoshoz, hogy miért nyilatkozik mást ("a sajtóhírek szerinti csőd közeli helyzetről egy szó sem igaz" - a szerk.) a Magyar Nemzet hasábjain, mint ami a látható pénzügyi tényállás. Sajnos elnök úr a nem túl kielégítő válasz után gyorsan lezárta a vitát, így az újabb, kétperces hozzászólásomat már nem tudtam elmondani. Ebben szerettem volna rávilágítani arra, hogy számomra érthetetlen: a 8 hónapja tartó kormányzásuk során miért nem tettek még semmilyen konkrét lépéseket a megye addósságának rendezésére. A decemberben megpályázott 4 milliárd forintból a kormány mindössze 40 milliót, azaz a kért összeg 1%-át folyósította Pest megye Önkormányzatának. Ez a pénz még tűzoltásra sem elég. - Mik a jövőbeni kilátások? Ezt sajnos nem tudom megmondani, nem látok bele a vezetők kártyáiba. Az biztos, hogy ez a 2011-es Pest megyei költségvetés nemhogy adósság-rendezésre, de még adósság-kezelésre sem alkalmas. Személy szerint azt tudom elmondani, hogy nem lehet a végletegik a szocialista kormányok rossz gazdálkodására hivatkozni, most már itt lenne az ideje kormányozni is. A megye nem fog tudni magától talpra állni, ehhez kormányzati segítség kell. Ott van pl. az a hatalmas összeg, amit a magánnyugdíj-pénztári befizetések átcsoportosításából nyertek, abból miért nem lehet egy kis részt az ezer éves megyerendszer megmentésére áldozni? god.jobbik.hu - jobbik.hu |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




























