A kultúra területén is elmaradt a forradalmi változás
Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője és frakcióigazgatója szombati sajtótájékoztatóján elmondta: pártja véleménye szerint a kormány által oly sokszor hangoztatott forradalmi változás a kultúra területén is csak jól hangzó szólam maradt. Hozzátette: a magyar kultúra napja kapcsán azt kell megállapítanunk, hogy a kulturális életben sem érződik a kormányváltás hatása. Nemhogy alapvető változtatások nem zajlottak le az elmúlt több mint félév alatt, de még csak a kezdő lépéseket sem látjuk, melyek azt mutatnák, hogy a kormány felszámolja az elmúlt 8 év országrombolását meggyorsító kulturális szemléletét és végre a nemzeti tudatunkat, hagyományainkat tiszteletben tartó, a jövő generációját építő szemléletét helyezné előtérbe. A nemzeti radikális képviselő megjegyezte: a Jobbik hiányolja, hogy nem tett lépéseket a kormányzat a kultúra fellendítéséért, illetve annak érdekében, hogy többen olvassanak, többen járjanak színházba. A sokak által várt fordulat a kultúra szinte semmilyen területén nem valósult meg: az irodalom területén továbbra is egy belterjes, szűk elit irányít, akik sokszor versenyt űznek nemzetünk megcsúfolásából. A Jobbik szeretné, ha végre a szépirodalmi érték lenne a szempont az előrejutásoknál, nem pedig a kapcsolati tőke. A politikus hangsúlyozta: pártja, valamint a Fidesz szavazótáborából sokan emellett elvárják, hogy a szocializmusban ideológia okok miatt mellőzött írók rehabilitációja 20 év késéssel ugyan, de végre megkezdődjön. A Jobbik felszólalás-sorozatot indított ezen írók, költők érdekében a Parlamentben (pl.: Nyírő József, Tormay Cecile, Wass Albert, Szabó Dezső, Hamvas Béla, Somogyvári Gyula stb.), felhívva rájuk a kormány figyelmét és ösztökélve a minél hamarabbi lépésekre, de konkrét ígéret helyett csak egy semmitmondó választ kaptak. Szintén nem történt meg a változás a kulturális intézményi vezetők körében - és itt nem csak a Jobbik vesszőparipájának számító Nemzeti Színház élén regnáló Alföldi Róbert leváltását hiányolja-, szinte mindenhol az MSZP-SZDSZ kormány által kinevezettek töltik be még mindig a vezető pozíciókat. Hozzátette: így nehéz a szemléletváltásnak bekövetkeznie. További probléma, hogy van például Habsburg Intézetünk, Tom Lantos Intézetünk, de ami legjobban kötődne a magyarsághoz, pl. egy Őstörténeti Intézetünk, nincs. Hiába ígérte meg Szőcs Géza a Julianus barátról elnevezett programot, semmi előrelépés nem történt- közölte Farkas Gergely. A politikus elmondta: pártja a zene területén ugyanúgy hiányolja az előrelépést több tekintetben is. Egyrészt a kimagasló népszerűségük ellenére nemzeti rockot játszó együttesek zenéit még mindig nem játsszák a rádiók, másrészt a hagyományainkra épülő, átörökítő, fellendülőben lévő táncház -mozgalmak támogatásában illetve a népzene oktatásában és népszerűsítésében sem történt semmilyen lépés. A komolyzene tragikus helyzete szintén egy gyorsan orvosolandó problémakör, melyet ha nem vesz szárnyai alá a kormány, akkor Kodály és Liszt országában, a világhírű magyar ének- és zeneoktatás teljesen lezüllik- hangsúlyozta a jobbikos képviselő. A politikus megjegyezte: nem mehetünk el szó nélkül a kultúrát közvetítő legnagyobb médiumok, konkrétan a kereskedelmi csatornák munkássága mellett. Tény, hogy az elmúlt időszakban itt sem tapasztalhattunk semmilyen pozitív változást: A Fideszhez közel álló RTL Klubon, a Való Világban továbbra is szemtanúi lehetünk nap mint nap a erkölcsi szennyezésnek, de más műsorokban, más csatornákon sem történt olyan lépés, mely a nemzeti értékeket helyezné előtérbe. Farkas Gergely végül összegezte az elmondottakat: a fülkeforradalom kormánya semmit sem tett annak érdekében, hogy a nemzeti kultúra megerősödjön az elmúlt fél évben, sem a holdudvarához köthető médiavilágban, sem az általa felügyelt kulturális államtitkárságon, illetve az állami fenntartású intézményekben. Mivel ezen a területen minden perc késedelem károkat okoz, a Jobbik kéri: a Fidesz súlyához mérten foglalkozzon a kultúra területével és hajtsa végre a forradalomtól elvárható szemléletváltást ezen a területen is. |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




























