Sneider Tamás: Az elmúlt 20 évben 1000 magyar embert gyilkoltak le cigány emberekSneider Tamás hangsúlyozta: 2010-ben, az egy évvel korábbi adatokhoz képest 15 ezerrel több volt a lopás, 17 százalékkal nőtt a betöréses lopások száma, 382 százalékkal a vérfertőzések és 1412 százalékkal az uzsora-bűncselekmények száma. Véleménye szerint ezek azok a bűncselekmények, amelyeket "nagyrészt a cigány etnikumhoz kötődő személyek követnek el." Emellett Sneider Tamás úgy fogalmazott: "az elmúlt 20 évben 1000 magyar embert gyilkoltak le cigány emberek." Éppen ezért a Jobbik határozottan felszólítja a belügyminisztert, hogy tegyen határozott lépéseket annak érdekében, "hogy az idős embereket ne gyilkolásszák halomra." A Jobbik szerint ha szükséges kijárási tilalmat kell bevezetni éjszakánként egyes településeken és biztosítani kell a megfelelő számú rendőri jelenlétet. Az ellenzéki párt emellett el is látogat Lakra és a szintén Borsod megyei Tornyosnémetire is és "megpróbálnak az ottani emberekbe lelket önteni és nem engedik, hogy elüldözzék őket lakhelyükről" - fogalmazott Sneider Tamás. jobbik.hu |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




























